Bükkaranyos
 
 

Bükkaranyoson 2013-2015 között működött a Pro lecsó program.

Bükkaranyoson is izgalmasan indultak a munkálatok. Soha nem művelt területet kellett művelhetővé tenni, a tavasz is szokatlanul későn indult, áprilisban még fagyott.

Több tájékoztatót tartottunk a Pro Lecsó programról, és végül egy 22 fős csapat állt össze. A résztvevők egy része nyugdíjas korú hölgy volt, akik már eddig is gazdálkodtak, voltak, akik eladásra is. A kertjeiket azonban nem organikusan művelték, jelentős mennyiségű vegyszert használtak, miközben a pontos adagolási útmutatót sokszor nem ismerték. "Azért jöttünk ide, mert mi is hallottuk, hogy a bio jobb, egészségesebb", mondták. A résztvevők másik része munkanélküli volt, cigányok és nem cigányok egyaránt. Nyár elejére fantasztikusan összekovácsolódott a csapat.

2013. június 15-én rendeztük az első Pro Lecsó ünnepet Bükkaranyoson. Az iskola mögötti kertben található gazdaság területén tartottuk az ünnepséget, az iskola mazsorett csoportja is fellépett, köszöntve a Pro Lecsó programot. A program hivatalos értékelőjén Nagy Lajos polgármester is beszédet mondott. A résztvevők oklevelet és házra kifüggeszthető Pro Lecsó táblát kaptak.
Szintén az iskola aulájában állítottuk ki az 'Innen indultunk" című fotókiállítást is, mely a kezdetektől örökítette meg a Pro Lecsó kert kialakítását és a munkálatokat. Az ünnepség vendégei között ott volt Tállai András országgyűlési képviselő, államtitkár is.

Az alábbi válogatáson kívül további fotókat talál Facebook albumainkban:

2013:Bükkaranyos 2013. Képekben

2014: Bükkaranyos 2014. Képekben

2015: Bükkaranyos 2015. Képekben
vidékfejlesztés   közösségi mezőgazdálkodás   roma   szegénység   vegyszermentes mezőgazdaság   munkanélküliség   részvételi alapú tervezés   Pro Lecsó   Bükkaranyos  
 
 
Pillangó Fejlesztések a Facebookon
© bffd.hu - Butterfly Development
Külföldről támogatott civil szervezet