Támogatóink
 
 
2008-ban és 2009-ben az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége támogatta egy úgynevezett induló támogatással a munkánkat. 2009-ben az Egyesült Királyság Nagykövetsége eszközökkel támogatta munkánkat. A Nyílt Társadalom Alapítvány Társadalmi Szükségalap programja 2010-2011-ben támogatta a Civil Csereháti Roma Hírügynökség munkáját.

A Pro Lecsó programok beindítását az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága, valamint az ERSTE Alapítvány támogatta.
ERSTE Foundation

"A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon - 2012" kutatás a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe anyagi támogatásával valósult meg.

A "Hejő-Sajó: Fő a közös lecsó", Hejő-Sajó menti települési klaszter a fenntartható települési gazdálkodásért című projektünk a Norvég Civil Alap támogatásával valósult meg 2015-2016 során.

A Pillangó Fejlesztések által 2016. júniusban szervezett ökológiai médiatábort – melyben 8 borsodi kis falu 35 felső tagozatos diákja vett részt – a Canon Hungária Kft. támogatta.

2016-ban a Mormon Egyház kezdte el támogatni Ároktő településen Pro Lecsó programunkat. A sikeres együttműködésnek köszönhetően támogatásuk folytatódik, így 2017-ben újabb helyszínen kezdhetjük el a komplex településfejlesztési programunkat.

2016. decemberében indult el Rusdela projektünk az ERASMUS+ támogatásával.

Szervezetfejlesztési tevékenységünket az IFUA Non-Profit partner biztosította pro bono alapon és az ERSTE Alapítvány jóvoltából a SIMPACT Nonprofit Kft.




SIMPACT

Tevékenységünket eddig a következő magánszemélyek támogatták önkéntes munkájukkal:

  • Dr. Gönczöl Katalin – jogász, egyetemi tanár, ELTE
  • Hankó Vanda – Miskolc, Helynekem
  • Járosi Balázs – pszichológus
  • Kátai Gábor – Szimpla
  • Kotics József – antropológus, Miskolci Egyetem
  • Koska Éva – Esélyek Háza, Pécs
  • Lettner Balázs – szociológus
  • Matthew Hayes – egyetemi oktató, biogazda
  • Molnár Ferenc Caramel - énekes
  • Petrik Zsolt – Bárka színház, ügyelő
  • Zalai István – Vasárnapi Hírek
  • Zentai Viola – CEU
A Civil Csereháti Roma Hírügynökség munkáját 2009–2012 során a következő újságírók segítették:
  • Ács Emese - RTL
  • Balázs Edith - Bloomberg, gazdasági újságíró
  • Barok Tamás - Vj, szerkesztő, közösségi média-képző - Ringier
  • Bodnár Mária- Vj - freelance
  • Bombera Krisztina - Vj és televiziós műsorvezető
  • Hámor Szilvia - gazdasági újságíró
  • Léderer Pál - NOL
  • Nagyistók Máté – tanuló
  • Nagyistók Tibor - VJ, televíziós szerkesztő
  • Sós B. Péter – NOL
  • Szuchy Zsuzsa - dokumentumfilmes
Köszönettel tartozunk az alábbi szervezeteknek:
  • Bárka Színház
  • Roma Kép Műhely
  • Pécs, Esélyek Háza,
  • Budapest, Esélyek Háza
  • Helynekem, Miskolc
  • Országos Idegennyelvű Könyvtár
  • Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet
  • Szimpla Kert
  • Magyar Kriminológiai Társaság
vidékfejlesztés   közösségi mezőgazdálkodás   roma   szegénység   vegyszermentes mezőgazdaság   munkanélküliség   részvételi alapú tervezés   társadalmi felelősségvállalás   adó 1 %   egyéni támogatás   önkéntesség   céges támogatás   közösségi finanszírozás   ERSTE Foundation   Amerikai Követség   IFUA Non-profit   Pro Lecsó  
 
Pillangó Fejlesztések a Facebookon
© bffd.hu - Butterfly Development
Külföldről támogatott civil szervezet