Elöl járók
 
 
ELÖL JÁRÓK - Példák a települési ökológiai gazdálkodás tárházából

Ebben a kiadványban a Magyarországon fellelhető kisléptékű mezőgazdálkodás egy sajátos szegmensét térképezzük fel és mutatjuk be az érdeklődők számára.


A kisléptékű, közösségi és vegyszermentes gazdálkodás olyan alternatívát nyújt számunkra, amely bemutatását és magyarországi példáinak összegyűjtését fontosnak tartottuk, elsősorban azért, hogy ezzel is hozzájáruljunk az ilyen gyakorlatok szélesebb körű megismeréséhez, ami hitünk szerint azok elterjedését is elősegíti.

A 2012-es Riói Konferenciára készült tanulmány szerint "minden kétséget kizáróan az emberiségnek szüksége van egy olyan alternatív mezőgazdasági fejlesztési programra, mely elősegíti az ökológiai, biológiailag változatos környezet, reziliens, fenntartható és társadalmilag igazságosabb mezőgazdálkodás kialakítását. Az ilyen új rendszerek alapját képezik azok az ökológiai jellegű mezőgazdálkodási formák, amelyeket a körülbelül másfél milliárd kisléptékű gazdaság nagyjából háromnegyede alkalmaz. Világszinten már jelenleg is 50%- át adják a helyi fogyasztásnak a kisléptékű gazdák." (Altieri)

A pszichológiában ismert fogalom a reziliencia, amelyet leginkább rugalmas alkalmazkodásként, rugalmas ellenállásként fordíthatunk.
A reziliencia fogalmát használják az egyéni pszichológiai képesség meglétére vagy hiányára is, de ugyanígy használják ezt társadalmi vagy csoport szinten is. Rugalmatlanság okozza a bevett gyakorlathoz megszokásból való ragaszkodást. Ez a rugalmatlanság megakadályozza, hogy újraértékeljük a tényeket, újratervezzük cselekvéseinket és rövidebb-hosszabb távú stratégiánkat.

A kiadványban összegyűjtött kezdeményezések bemutatásával rugalmasabb és így életképesebb közösségek kialakulásához is szeretnénk hozzájárulni.
Az ELŐL JÁRÓK című kiadványunkban: Pilisborosjenő, Szólád, Veszprém, Ricse, Ajka, Hajdúnánás, Nyírtelek, Szendrő, Sajókeresztúr, Szamosszeg példáit mutatjuk be.
ökológiai gazdálkodás   vegyszermentes kertészkedés   mélymulcs   komposzt   települési fejlesztések   közösségi kert   Pillangó Fejlesztések   agroökológia   biogazdálkodás   mélymulcs   permakultúra   biodinamikus gazdálkodás Pilisborosjenő   Szólád   Veszprém   Ricse   Ajka   Hajdúnánás   Nyírtelek   Szendrő   Sajókeresztúr   Szamosszeg  
 
Pillangó Fejlesztések a Facebookon
© bffd.hu - Butterfly Development
Külföldről támogatott civil szervezet